Már tudom, hogy Pogačar és Roglič miért jó a hegyekben.

Sokaknak valószínűleg nem Szlovénia jut először eszükbe, ha egy nagyszerű hegyvidéki nyaralásról van szó. Mit kínál, és milyen élményekben lehet itt részed?

Rögtön az elején... miért épp Szlovénia? Nos, először is az út, amely viszonylag rövid, például a Dolomitokhoz vagy Livignóhoz képest. Budapestről kb. 500 km, azaz 5 óra távolságra fekszik. Ha gyerekkel utazol, tudod, hogy minden egyes kilométer számít a sofőr és az "animátor" szemszögéből is, hisz nem kell egy egész napot feláldozni az utazásra. Másodszor olyan környezetről van szó, ahol mindenből olyan koncentráltan van minden, hogy az embernek eláll a lélegzete. A harmadik ok pedig a mi esetünkben Gabika és Mihály (Miso), akik néhány éve költöztek ide, és csodálatos szállást kínálnak Dovje faluban.

Minden alkalommal, amikor a macskakövekkel találkozom, azt mondom magamnak, hogy egyszerűen látni kell. A csúcs alatt, ahol a szerpentinek sűrűbbek, eszembe jut, hogy tulajdonképpen a Stelvio és a Paris-Roubaix kombinációján tekerek.

Ez lesz az első nagyobb külföldi utunk, ahová nem versenyre utaztunk. Ezért is hagytam otthon a kamerákat, ne csábítson a forgatás, és megmondom őszintén, eredetileg nem is terveztem megírni ezt a cikket. De a környezet és az élmény olyan erős volt, hogy az írói énem nem bírt magával, és végül úgy döntöttem, hogy kár lenne nem felhasználni az anyagot... így született meg ez a regényem . Talán adok egy kis "ihletet", hogy Szlovéniát mindenképpen vedd fel a bakancslistádra, persze ha még nem jártál ott. Ha már voltál, emlékeid erről az országról újra felidézem és menj el újra. Az alább leírt túrák kiindulási pontként szolgálhatnak, de rögtön leszögezem, hogy nem mentem hardcore ösvényekre vadászni, nem csináltam gerinctúrákat vagy epikus mászásokat. A családi programot próbáltam összekötni a személyes vágyammal, hogy valahol szép hegyeket másszak meg akár MTB-vel, akár országútival. Adok néhány tippet a felszereléssel kapcsolatban is, vagy hogy mi praktikus, ha könnyedén és fürgén akarsz tekerni a hegyekben a hűvösebb, lényegében őszi hőmérsékleten.


Amint megérkeztünk, mepróbáltam kicsit tájékozódni. Még 4 évvel ezelőttről, amikor télen voltunk itt, emlékszem pár helyre és a Peričnik vízesésre. Akkor tulajdonképpen télen jöttünk síelni és túrasízni, de a körülmények olyanok voltak (extrém eső/hó), hogy az 5-ös lavinaszint nem sok mozgást engedett meg, és gyakorlatilag a környezeti viszonyok, a hó és a jég foglyai lettünk.

A tervezés a helyiekkel történő egyeztetés, illetve Rado barátommal való beszélgetés alapján a Strava Heatmaps funkcióját figyelembe véve történt. Miso és Gabika persze ismerik a környéket, de nem igazán vágják a pályákat és a traileket. Kíváncsi voltam arra is, hogyan viszonyulnak a helyi turistautakon a kerékpárosokhoz, de ezzel állítólag errefelé nem foglalkoznak, ráadásul szezonon kívül vagyunk, így alig vannak emberek a hegyekben. Szóval ma este kinéztem az első útvonalamat és hagyom magam holnap meglepni. Utazás után ugyanis szó szerint belezuhantam az ágyba.

Váratlan alpesi freeride indul

Ha össze szeretnéd kötni a családi programot a szóló tekeréssel, akkor alapvetően 2 lehetőséged kínálkozik... vagy korán reggel indulsz, vagy este. Nekem alapvetően az első verzió szimpatikusabb, de a tegnapi utazás után nem bírok kilenc előtt életet lehelni magamba, pedig a szobám ablakából nyíló fenséges kilátás a Triglavra roppant csábító.


A cél a Dovžska Rožca-fennsík (Planina Dovžska Rožca), amit a házikónktól egy kavicsos úton kezdek megmászni. A következő napokra a hűvös reggelek és szép időjárás jellemző, ami szó szerint mesés kilátást jelent a környező hegyekre. Az út első fele nagyon finoman emelkedik, de aztán a pulzusszámom tartósan pirosra vált, amíg ki nem érek a fennsíkra, ahol a hütte épp zárva van.


Kb. 1700m magasan vagyok, jól haladok, viszont mikor feljebb nézek, azt mondom magamban... a hétszázát, arra a hegyre megyek. Én személy szerint az a típus vagyok, ha elmegyek valahova és látom, hogy feljebb lehet menni, akkor oda fel is megyek . Fogom a bringát, felkapom a hátamra, és felszaladok a Dovžska Baba hegyre (1 892 m). Nem kell leírnom a kilátást, szerintem a képek megukért beszélnek, és az endorfinok is az egekig törnek.


Felveszek egy meleg Puffy mellényt, ami tökéletes a melegen tartáshoz, elvégre már majdnem 2000 méter magasan vagyok és fúj a szél. Annak is örülök, hogy a Ghost Lectoron egy Eightpins nyeregcső van, így a végsőkig fel bírom húzni, ami a meredek szakaszokon nagyon jól jön. A gerinc kezdeti szakaszát különösen élvezem, és az a látvány, hogy egy "óriási lyuk" tátong alattam, különös, nem megszokott érzést ad a leereszkedéshez. De most nem a sebesség a fontos, inkább élvezem a játékos, néhol technikás lejtőt, és közben az jár a fejemben, hogy teljesen egyedül vagyok a hegyekben, sehol egy turista.

Nem ugyanazon az úton megyek vissza, hanem egy olyan pályát választottam, ami bár nem nagyon tekerhető, de a Strava térképeken látszódik a vékony vonal. Az északi oldalon még jegesedés várt, szerpentinezek a dombon, és élvezem a hegyi bringám. De aztán az ösvény hirtelen beér az erdőbe, és itt rájövök, hogy ez nem lesz egy gyors lejtmenet. Ami ezután következik, az egy olyan szakasz, ahol elég gyakran le kell szállnom... nagyon meredek túraútvonal, helyenként sziklás letörésekkel. Minden király lett volna, remek technikai szakasz... csakhogy megígértem Lenkénak, hogy 2 óra múlva visszaérek. Nos, pont ebben a pillanatban telt le a 2 óra, és rám még 800 méter szintesés vár az isten tudja milyen terepen. Teljesen betolt nyereggel zúzok lefelé az ösvényen, helyenként úgy pattogok, mint a zerge. A combjaim, az egész testem rendesen magkapják a maguk edzését.


Kb. 1000 méteren már a széles murvás úthoz csatlakozom és repülök lefelé. Nem sokkal később találkozok az épp sétálni induló családommal és Lenke arcán látom az arckifejezést, hogy bizony már eltelt a 2 óra . Kicsit összeszedem magam, előkészítem a bringás utánfutót és indulhat a második felvonás. Közben a szívem mélyén melegít az érzés, hogy ez a reggeli élmény biztosan örökre megmarad bennem és egy újabb szép mászást könyvelhetek el. Összesen 21 km és 1300 szintemelkedés... nem rossz kezdete a napnak.

• Térkép és útvonal a Strava alkalmazásban.

Kávét főzünk a Triglav alatt

Már idefelé jövet azt mondtuk magunknak, hogy első túraként a Vrata-völgyön megyünk fel az Aljažev-hüttéig, visszafele pedig megnézzük a gyönyörű vízesést (Peričnik), ami egy kisgyereknek is nagyon látványos. Csak átkelünk a Mojstranával szemben lévő úton, és lassan emelkedni kezdünk. A vízesésig szépen fokozatosan megy minden. A völgyben 400 méternyi szintemelkedés vár ránk, de Rado barátom megnyugtatott, hogy nem lesz vészes. Közvetlenül a vízesés után azonban meglátok egy táblát 25%-os felirattal. Ebben a pillanatban szerintem Rado csuklani kezdett.

Mi az a Mangart? Egy hegyi út, egy EPIKUS hegyi út. Csak felfelé vezet... a világ egyik legszebb hegyi útjaként tartják számon."

Ha valaha is húztál már gyerekutánfutót, akkor tudhatod, hogy egy bizonyos emelkedésig egészen tűrhető, de egy bizonyos pont után, ami kb. 7-8%, hirtelen megáll a vontatmány. Most képzeld el a 25%-ot... Szerencsére a csalinkázás stratégiája sosem vall kudarcot. Felváltva jöttek még hasonlóan meredek szakaszok és nem is rövidek, de legalább új aszfaltréteg van. Szlovéniában az utolsó időben nagyban elkezdték a hegyi utak aszfaltozását és korszerűsítését. Én viszont nem értek egyet azzal, hogy mindenhová el lehessen jutni autóval, mert ez magával hozza azt a fajta turizmust, amikor a turista kiszáll a vízesés, a kilátó mellett, lefotózza és megy tovább. Most nem a mozgássérültekre vagy egyéb fogyatékkal élőkre gondolok, hanem az egészséges emberekre. Állítólag azonban ez a völgy hamarosan lezárásra kerül az autós forgalom elől, és talán elektromos buszt fognak itt üzemeltetni... majd legközelebb meglátjuk.

Mire határozottan érezni kezdem a reggeli tekerésnek betudható fáradtságot, az út hirtelen kiegyenesedik, és fantasztikus panorámák tárulnak elénk. A Triglav északi oldala szó szerint kirajzolódik előttünk, és az állunk leesik. Tulajdonképpen közvetlenül alatta lehet tekerni, pont ahol meglátjuk az Aljažev-házat. A klasszikus túraútvonalak és a triglavi feratták népszerű kiindulópontja ez a hely... érzem, legközelebb hosszabb időre kell ide jönnünk.


Tovább haladunk a széles ösvényen, eltekerünk a népszerű "instagram" karabin mellett, és amikor az ösvény kezd megnyílni, keresünk egy szép helyet. A kicsi már egy ideje felébredt. Az utánfutó egyik előnye, hogy egy kisebb kempingezéshez is lehet pakolni cuccokat. Semmi nagy dologról nincs szó, de az érzés, amikor a látványos sziklafalak alatt megfőzhetem a kávém, minden pénzt megér.


Egyébként a kávézásról jut eszembe, hogy az eldobható kávés csomagok nagyon jól jönnek az ilyen alkalmakra. Az MTHIKER webáruházban megtalálod ezeket a termékeket.

Visszafelé megállunk a vízesésnél, ahol Lenke elsétál a kicsivel, amíg én vigyázok a cuccokra, miközben arra gondolok, hogy az első napra elég jó kis program volt ez. Vissza Dovjéba megállunk vásárolni. Szép kis edzés volt...

Amikor a Stelvio és a Paris-Roubaix kombinációján tekerhetsz

Amint "feltöltöttem" az első tekeréseket a Stravára, az első szó, ami felbukkant, az a Vršič volt. Szóval eldőlt a következő nap is. Már reggel 7:00-kor elindultam, még talaj menti fagyban. Rácsatlakoztam a Krajnska Gora felé vezető kerékpárútra, és amikor a nap felkelt mögöttem, ismét hasonló érzésem támadt, mint az előző reggelen. De a túra legjobb része még csak most következik.


A Vršič a Júliai-Alpok hegyi hágója és egy igazán legendás, szerpentinekkel teli emelkedő, amely szintén nagyrészt macskaköves részbből áll. Ha Krajnska Gora felől indulunk, akkor kb. 10 km-t kell megtennünk, átlagosan 7%-os emelkedővel. De a legdurvább, amikor az út igazán emelkedik, az utolsó 6 km, 9,1%-os átlaggal. Bedobom a Castelli Idro dzsekit, egy laza rövidnadrágot és egy csősálat a hátsó zsebbe, készen arra, hogy élvezzem az emelkedőt.


Nagyon élvezem a tekerést, 300 wattos "tempóval" megyek úgy, hogy közben fotózok, és fokozatosan fogy az emelkedő és a szerpentinek. Minden egyes alkalommal, amikor a macskaköves útra érek, azt gondolom, hogy ez egy kivételes hely, amihez foghatót még nem láttam. A csúcs alatt, ahol a szerpentinek sűrűbbek, eszembe jut, hogy tulajdonképpen a Stelvio-t és a Párizs-Roubaix kombinációján tekerek.


31:20 idővel felértem, és talán ismeritek az érzést, amikor kitekeritek magatokból a maximumot egy hegy tetejére, miközben a reggeli nap sugarai melegítik a hátatok - fantasztikus érzés. Egyébként Primož Roglič a második ezen a szegmensen a Straván 21:06-os idővel... viszont gyorsabb voltam Jan Haliktól (Európa bajnok maratonon és MTB kategóriákban), aki nagy valószinűséggel fagyival a kezében tekert fel.


Fent még csinálok pár képet, feldobok egy rövidnadrágot, egy kabátot és nekivágok a fagyos lejtőnek. Ahogy fékezek a macskakövek előtt, azt gondolom magamban, hogy a hegyi bringa is jó választás lett volna, sőt a mászást is élveztem volna vele. Egyébként ez volt az apropója egy összehasonlító tesztnek is, amit már olvashattok a blogban. Lefelé száguldok, és 2 órán belül már a családommal reggelizek. Boldog vagyok, miközben a nap még csak most kezdődött, és a családi túra még csak ezután következik...

• Térkép és útvonal a Strava alkalmazásban.

Mit láthatsz 80 km alatt

A mai túránk tökéletes példája annak, hogy a környék milyen koncentrált turisztikai lehetőségeket kínál... mindjárt látni fogod. Ismét a kerékpárúton haladunk Krajnska Gora felé, elhaladunk a központ mellett, és továbbindulunk Olaszország felé. A határnál fotózunk egyet, lekanyarodunk a kerékpárútról és felkapaszkodunk. Az első úti cél a Lago di Fussine, egy gyönyörű tó a hegyek ölelésében. Kávézás, fotózás, a gyermekünk pedig vidáman lépked, miközben kavicsokat dobál a vízbe.


Van egy másik tó is egy kicsivel fentebb, ott is megállunk, ami egy stratégiai hiba volt... gyermekünk ugyanis kavicsokat szeretett volna itt is dobálni, mi pedig tovább gurultunk, ami egy ideig szirénázást jelentett a bringás utánfutóból . Visszaérünk a kerékpárútra, ami lényegében az egykori leaszfaltozott vasútvonal töltése. Szelíden ereszkedünk tovább, míg elérjük az olasz Tarvisio városkát. Eredetileg úgy terveztük, hogy tartunk itt egy ebédszünetet, de mivel a csemete elaludt, kihasználtuk a lehetőséget a tovább haladásra. Egy "presszó" után már nyeregben ültünk.


Most a változatosság kedvéért hosszú ideig finoman mászunk, ami eléggé meg fog viselni, mert próbálom tartani a tempót, és azért érzem, hogy mégiscsak hiányzik az ebéd. Rado barátom is velünk tart országútival, és nem szeretném, ha nagyon unatkozna. Bedobok egy energiaszeletet, Lenke pedig ad még egyet, mert még egy további kitérőt kell tennünk. Ha valaki rajong a síugrásért, annak valószínűleg nem kell bemutatni a Planica nevet. Gyönyörű sportkomplexum, amit egy mamuthíd koronáz meg. Egyébként hihetetlen, de a föld színe alatt van egy edzőközpont a sífutóknak, ahol nyáron is havon edzenek. Na de megyünk tovább...


Tovább kúszunk felfelé a völgyben, és kavicsos úton kapaszkodunk egészen a Tamar hüttéhez. Késő délután van, és a lemenő nap lágy fénye átszűrődik a fák között, kiemelve a közte futó turistautat. Egy kicsit az erőm határán vagyok, de a környezet szó szerint felfelé húz, és amikor a völgy még jobban kinyílik, túl vagyok a krízisen.


Fenséges panoráma tárul elénk, hatalmas falakkal, melyeket a 2645 méter magas Jalovec-hegy ural. Óriási zöld rét, mögötte a hütte, fáradtság a lábamban, de tudom, hogy cserébe valami nagyon finom jutalom vár rám.... ez a kerékpáros zen .


Az ifjú épp most ébredt fel, és Rado javaslatára, akik azóta levált a csapatunktól és elment a Vršičhez, borjúlevest rendelünk. Istenem, de jó volt a kaja... egy nagy tányér, sűrű leves, tele hússal, egy tálban barnára sült szalonnával és hajdina gnocchival. Ez a példa sajnos jól mutatja a szolgáltatásbeli különbséget hozzánk képest, mert 9€-ért a Tátrában valószínűleg már sült krumplit sem lehet kapni ketchuppal. De ez egy másik téma...


Persze arra is gondolni kell, hogy fiúnk valahol kifutkossa magát, amire az ilyen helyek tökéletesek... ugyanakkor egy ürügy is volt Tarvisióból való távozásunkra, mivel titokban mindenképp szerettem volna kipróbálni ezt a hegyi időfutamot a gyerekutánfutóval. Egy idő után azonban mozgásra van szüksége a gyereknek, főleg ha jót alszik. Nagyon gyönyörű itt, felfedezünk egy újabb vízesést, legelésző szarvasokat, és csak a lassan lenyugvó nap kerget haza minket.


Eredetileg szerettünk volna még a Jasna-tóhoz is eltekerni, ami szintén a Vršičre vezető út mentén van, de végül egyetértettünk abban, hogy van elég élményünk a mai napra és őszintén szólva a lábunk is kapott eleget. 82 km az utánfutóval, 900 m szintemelkedéssel és jó 20 km/h átlaggal a végére megviselt, főleg ha hozzáveszem a kora reggeli Vršičet. De ennyi mindent látni, és a naplementével visszaérkezni... azt gondolom ez a közös utazásunk csúcsa.

• Térkép és útvonal a Strava applikációban.

Váratlan ajándék - Mangart

Még egy utolsó hosszú szerpentin az egész domboldalon, közben teljesen ködben tekerek, feldobom a legnagyobb fokozatra, mielőtt célba érek. Az út szélén "cilj" felirat, és a kerékpáros nirvána 52 perc alatt teljesült.

Ha kihagyom a Vršičet, a következő szó, amit sokat ragoznak a környken a Mangart. Még Ádám is írt nekem sms-t, hogy oda mindenképp fel kell tekernem. De ez túl bonyolult lenne a közös családi kirándulásaink keretén belül... messzebb van a házunktól, és utána még bevállalni egy utánfutós túrát úgy érzem, túl sok lenne, főleg a tegnapi nap után. Mindenesetre ránézek a térképre, és Lenke mintha érezné, hogy a tekintetem és a gondolataim oda húznak. Pontos tervünk nincs, majd reggel meglátjuk az időjárás szerint, ami sajnos lassan romlik. Végül azt mondja, nyugodtan készítsek egy nagyobb tervet délelőttre, aztán délután ő is elmegy a többiekkel egy közeli ferrátára mászni, így felváltjuk egymást a gyerekfelügyeletben. Leülök a számítógép elé. Meg kéne tudnom csinálni a Mangartot, ha a lovak közé csapok. Fáj a lábam, de végülis a szakaszversenyeken a 3. szakaszon általában elég jó vagyok . A Mutlivant itt hagyom Lenkének, mobilis maradjon és talán egy kirándulás is belefér nekik a Jasna-tóhoz.

Mi az a Mangart? Egy hegy, de micsoda hegy? Az út, ami felfelé vezet...nos egyszerűen legendás, és a világ legszebb hegyi útjai közé tartozik. Kb. 2050m-re emelkedik fel a tengerszint fölé, és mivel odalent kb. 10°C van, ezért mindennel számolni kell, ami egy ilyen hegyen megtörténhet, a köddel, széllel és hideggel együtt. Mindent bepakolok, amire szükségem lehet, de ennek ellenére szeretnék könnyű csomaggal indulni.


Gyakorlatilag úgy tekerek Tarvisio-ba, mint előző nap, csak utánfutó nélkül, és az országútival sokkal gyorsabban megy minden. Itt már lassan kezdek emelkedni, még hátra van a Predel nyereg, ami megint a határ, vissza Szlovéniába. Kicsit tovább gurulok, ahonnan hihetetlen panoráma tárul elém, főleg ha elképzelem, hogy oda fogok felmászni.


A számok nyelvén: 10 km, 947 méter szintemelkedés, 8,8%-os átlag. Már 2 órája elég tempósan megyek, de amikor elkezdem a szinteket gyűjteni, nem bírok lassan menni, már csak az érzésért is tempót akarok diktálni. Pár kanyar után meglátok egy ismerős autót, Slavo kollégám, aki velünk kirándul, épp jön vissza az autós túrájáról. Látszik rajta, hogy ért a kerékpározáshoz. Hogy miért? Mert nem próbál megállítani (ami tényleg hiábavaló lenne, ha egyszer elkezdek mászni), csak köszönünk egymásnak, és az autóból tapsot kapok, mint a Girón. Szóval ne feledd, soha nem jó ötlet a mozgásban lévő lelkes bringást megállítani egy kis beszélgetésre dombra felfelé. Egyébként az út nagyon keskeny, az aszfalt régebbi, de jó minőségű, sehol egy kátyú. Átmegyek a sorompón, ahol fizetni kell, ha autóval akarsz továbmenni.


Az út első sajátossága a kivilágítatlan és egészen hosszú alagutak. Mármint a túlsó végét mindig látni, de a táskában maradt első lámpa jól jött volna, főleg középen...így az alagutat csak a hátsó villogó radarom világítja meg. A túloldalon csak pár autóval és motorral találkozom, alapvetően eléggé egyedül vagyok itt.


Még mindig gyűjtöm a magasságot, az sziklába vájt út látványán csodálkozom, hogyan lehetett ilyet építeni? Élvezem a hegy minden méterét. Körülbelül 1800 méteren egy hatalmas fennsíkot érek el, de a távolban már látom, hogy még tovább lehet menni a szikla alatt. Az autók itt megállnak, egy sorompó állítja meg őket, innen már csak gyalog folytathatják a túrát, például a közeli hegyiházig. De nekem nincs időm megállni, főleg hogy a hegy folytatódik .

Belefúródok a ködbe, egy hatalmas sziklafal alatt megyek, érzem a hegyi hűvösséget, de a közelgő csúcsot is. Még egy utolsó hosszú szerpentin az egész domboldalon, közben teljesen ködben tekerek, feldobom a legnagyobb fokozatra, mielőtt célba érek. Az út szélén "cilj" felirat, és a kerékpáros nirvána 52 perc alatt teljesült.


Egyébként Pogačar itt 2019-es 35 perces időt ment, ami még mindig több mint egy perccel van Brajkovic ideje mögött. A csúcson lehet egy "hurkot" csinálni, úgyhogy én továbbmegyek és megállok ott, ahol kevésbé szeles. Még mindig "ki vagyok melegedve" a mászástól, így nincs szükségem további rétegre, és legurulok egy kicsit, ahol az autók parkolnak. Feldobom a cuccaimat, aztán vissza az útra, olyan mint egy kisebb időfutam, de nagyon élvezem a lejtőt


Vršičen keresztül lehetne egy csodálatos kört tenni, tovább Bovecig, de az több időt venne igénybe, így legalább maradt valami a következő látogatásomra is... meg aztán 110 km és 2000 méter szint meglehetősen lendületes tekerés mellett elég volt. Wahoo kerékpáros órámnak köszönhetően Lenke pontosan látja, hogy hol vagyok, így a ház előtti dombon már bátorító tapssal várnak, majd a fiatalemberrel együtt lazítunk egy kicsit... jaaaj, de hol van a masszőröm?

• Térkép és útvonal a Strava alkalmazásban.

Felszerelés vagy reklám blokk

Most jön egy kisebb blokk a felszereléssel kapcsolatban, mivel többen kérdeztetek arról, hogy mit viselek magas intenzitású, alacsony hőmérsékletű tekerés során, amikor a mászást hosszú ereszkedések váltják. Alapvetően csak néhány kulcsfontosságú kiegészítőt, ami elrakható a ruházaton lévő zsebekbe és a bringán.

Alaprétegként nekem nagyon bevált a Castelli Miracolo póló, ami egyfajta "halászháló", egy kis gyapjúval keverve. Erre megy rá a Beta RoS dzseki, ami nagy intenzitású és közepesen hideg körülmények között tökéletes kombináció. Csak le kell húzni a cipzárt, és a levegő közvetlenül a testet éri, viszont jól szigetel, ha felhúzom a cipzárt. A hátsó zsebben egy Idro vízálló dzsekit viszek magammal, a táskában pedig egy másik vékony, rövid ujjú trikót.


Nem is hinnéd, mekkora különbséget tesz, ha szárazon veszem fel arra a halászhálóra és "betakarom" az Idr-vel. Van egy váltás Sportful rövidnadrágom is és egy csősálam a kosaramba gyömöszölve. Bevallom nem éppen "országúti" stílusú, de szerintem nincs jobb, nem fújja át a hideg levegő az ereszkedésnél, meleg a combod/feneked, és még mindig nagyon jól lehet bennük pedálozni...ha egyszer leérsz és bemelegedtél, csak leveszed és gurulsz tovább. Plusz Perfetto kesztyűk a lejtőre és neoprén kamáslik a lábakra. Pár dolog, ami együtt kb. 400g-ot nyom és hatalmas különbséget jelent.

És hova tegyük mindezt? Egy másik ok, amiért a gravel/MTB elsztikus cuccok rajongója vagyok, például a Assos Mille GTC Kiespanzer-nek összesen 4 nagy zsebe van, és fantasztikusan illeszkedik. A kabáttal együtt ez összesen 7 zseb, ahol mindent el tudsz rakni, beleértve a mobiltelefont is. Sokkal kellemesebb, ha a cuccok szétterítve vannak a tested körül, mint csak a kabátba zsúfolva - elég ha kiállsz a nyeregből, és meg fogod érteni. Még egy tipp. Nem is gondolnád, hogy a hőkomfortot és a komfortérzetet mennyire fokozhatja a csuklót takaró melegítő.

Pihenj barlangban

Másnap, vasárnap egész nap zuhogott az eső. Így a helyi látnivalók "guruja", alias Rado a Postojna-barlangot ajánlotta nekünk. Ez pedig igazán különleges, mert ez az egyetlen barlang a világon, amelynek saját vasútja van ...ami a fiatalembernek, de Lenkének és nekem is egyformán nagy élmény volt. Egyébként általában szeretjük a vonatokat. Ha ide mentek, mindenképpen foglaljatok jegyet előre. Mi 2 órát vártunk, de ezt egy hamburgerrel és egy kávéval megoldottuk. Bár lehet, hogy sokan várakoznak a bejárat előtt, ha egyszer bejutsz, már minden pontosan a csoportok szerint van időzítve, és nincs zsúfoltság.

Búcsú a Golica alatti fennsíkon

Ma hazautazunk, de Szlovénia előnye, hogy rövid programokat is lehet találni, mielőtt összepakolnánk és elhagyjuk az országot. Megint korán kelek, és előhúzom a Ghost Lectort. Feltérképezek egy útvonalat a Planina pod Golicou helyen keresztül, ami az első nap elejéhez hasonlóan könnyű murvás út - csak éppen freeride nélkül. Egész éjjel esett az eső, tényleg mindes vizes, de pont ez a kavics előnye vagy varázsa. Sehol senki, ráadásul hétfő van, élvezem az erdő csendjét és a gyönyörű emelkedőt.


Egy kis erdei úton valakinek a hátsó udvarán keresztül (ami egyébként bringaút), kiérek a Jesenica felőli emelkedőre, ami fokozatosan kavicsosra vált. Ha itt kitennének bekötött szemmel, és felnéznék, azt gondolnám, hogy valahol a Nagy-Fátrában vagyok... főleg, hogy a túloldalon a fenséges Triglavot köd takarja.


Nagyon gyakran találkozom a Rovt szóval, amit vendéglátóim elmagyaráztak nekem, hogy valami olyasmi, mint a mi "forrás" szavunk. A név tökéletesen illik, itt-ott látni egy-egy kis házikót valahol a hegyekben, a falvakban az emberek a házuk körül dolgoznak, és jól látni a különbséget az olyan "turisztikai" helyekhez képest, mint a közeli Krajnska Gora vagy Tarvisio. Szép kört teszek a domb körül és összefröcsölve jövök vissza... Lenke biztosan szeretné ezeket a kavicsos utakat, legközelebb együtt megyünk ide.


Kellemes 42 km kb. 1350 m szintemelkedéssel. A kocsi mellett lemosom a bringát, és épp időben érkezem a közös reggelihez.

• Térkép és útvonal a Strava alkalmazásban.

A fiúnk csak nemrég kelt fel, ráadásul az idő is kezd megint rosszra fordulni. Eredetileg úgy volt, hogy kirándulunk a Bledi-tóhoz, vagy esetleg Lenke egyedül megy oda, de mivel elkezdett erősen esni az eső, összepakolunk mindent és kocsival megyünk a tóhoz. A parkolás itt biztosan nem egyszerű, de a krémes a cukiban és a tó közepén található sziget, a templom látványával megérte a kitérőt. Egyébként tudtátok, hogy a krémes helyi specialitás?


Csak délután fél három körül indulunk haza, és még így is este kilencre Zsolnán voltunk, a megállókkal és a 120 km/h-s tempomattal együtt. Éljen Szlovénia!

Végezetül néhány szó

Eredetileg nem terveztem semmit írni, a végére mégis "háború és béke" terjedelmű anyag lett. Ez a cikk azt demonstrálja, hogy az ilyen utak valóban nagyon változatosak lehetnek, és 5 nap alatt rengeteg élményt lehet szerezni... szóval szívből dobtam őket "papírra", jó lesz emlékezni rájuk pár év múlva .

De amiben mindannyian egyetértettünk, hogy Szlovénia egy ilyen csiszolt, kifinomult Szlovákia. Nem akarok megbántani senkit, nem a környezetre gondolok, elvégre a Tátra és a többi hegységünk is gyönyörű. Sőt, az érdekes helyek koncentrációja négyzetkilométerenként itthon is hasonlóan magas. Az infrastruktúrára gondolok, a szolgáltatásokra gondolok és a környezet általános kinézetére. Ezen a téren még biztosan sokat kell tanulnia Szlovákiának.

Remélem, a cikk egy kis ugródeszkaként szolgál, ha valaha is erre jársz. Mármint nem pontos útmutatóként, hiszen mindannyian másképp látjuk a túrákat, azok hosszát, nehézségét, stb. de talán több ötleted lesz, hogy merre és mit kell keresni a térképen. Biztosan Te is összeállítod a saját, személyre szabott kis programodat. The End.